Kopfbereich

Direkt zum Inhalt Direkt zur Navigation

Inhalt

Köszöntő PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2008. február 28. csütörtök 22:37

 
 

Tisztelt Látogató!

 
 
Köszöntöm Önt Magyarország egyik legfiatalabb falvának honlapján. A magyar határon belül kialakult település a Trianoni Békeszerződés után Nagylak néven jött létre. Községünk kenderfeldolgozásával, és határátkelőjével vált ismertté.
Az elcsatolás miatt a falunak fiatal kora miatt temploma sajnos egyelőre nincs, de 2008 Pünkösdjére felállítottuk, és felszenteltük a makói kistérség legmagasabb harangtornyát. A község 2008-ban felújított főútja mellett, a 12 ezer négyzetméteres hárs-, és kőrisliget, a szépen ápolt települési nyughely, az Emlékpark, valamint az új harangtorony (a maga 18 méteres magasságával) látványossága lett a falu újonnan kialakuló főterének.
2010-ig szeretnénk létrehozni a kenderfeldolgozást megörökítő szakmatörténeti gyűjteményt, az Óriás Gombolyag Múzeumot.

Befektetési lehetőséget kínál a kendergyár (Hungarohemp Zrt.) területén lévő 81 hektáros Ipari Park, és a határátkelőn megüresedett, teljes infrastruktúrával ellátott épületegyüttes, valamint az üresen álló iskola épülete. Az Ipari Parktól egy kilométerre épül várhatóan 2012-ben az M5-ös autópálya .

Remélem, mielőtt átutazik községünkön megáll néhány percre, és tájékozódik nálunk, megtekinti a vendégszerető, barátságos emberek lakta településünket Nagylakot.

 
 
                                                                                                   Gyarmati András
                                                                                                      polgármester

 

Utolsó frissités ( 2010. május 21. péntek 12:14 )
 
< Előző