|

Tisztelt Látogató!
Köszöntöm Önt Magyarország egyik legfiatalabb falvának honlapján. A magyar határon belül kialakult település a trianoni békeszerződés után Nagylak néven jött létre. Községünk kenderfeldolgozásával, és határátkelőjével vált ismertté.
Az elcsatolás miatt a falunak fiatal kora miatt temploma sajnos egyelőre nincs, de 2008 Pünkösdjére felállítottuk, és felszenteltük a makói kistérség legmagasabb harangtornyát, amellyel szerves egységben hamarosan a templom is megépül. A község 2008-ban felújított főútja mellett, a 12 ezer négyzetméteres hárs-, és kőrisliget, a szépen ápolt települési nyughely, az Emlékpark, valamint az új harangtorony (a maga 18 méteres magasságával) látványossága lett a falu újonnan kialakuló főterének.
2014-ig szeretnénk létrehozni a kenderfeldolgozást megörökítő szakmatörténeti gyűjteményt, az Óriás Gombolyag Múzeumot.
Befektetési lehetőséget kínál a kendergyár (Hungarohemp Zrt.) területén lévő 81 hektáros Ipari Park, a határátkelőn megüresedett, teljes infrastruktúrával ellátott épületegyüttes, valamint az üresen álló iskola épülete. Településünk az alacsony ingatlan árak miatt is kedvező célpont lehet a vásárolni szándékozók körében. Továbbá nem elhanyagolható szempont, hogy az Ipari Park területétől egy kilométerre épül várhatóan 2012-2013-ban az M5-ös autópálya Makó-Nagylak közötti szakasza.
A szálláskeresőket természetes panzió és vendéglátó egység is várja.
Remélem mielőtt átutazik községünkön, megáll néhány percre. Tájékozódik nálunk, és megtekinti a vendégszerető, barátságos emberek lakta településünket, Nagylakot.
Gyarmati András
polgármester
|